http://norbimasszor.hu

Az elmúlt hétvégén a Budára látogattunk át menyasszonyommal kicsit kikapcsolódni, a fő cél a Sziklakórház látogatása volt illetve a város panorámájának megcsodálása(a rossz idő ellenére is).

Valahogy amikor Budára érkezem, mindig olyan érzésem van , mintha egy külön csodás kis világba cseppennék bele, olyan varázslatosak az utcák és kicsit mintha nem is Magyarországon járnék, sőt a rengeteg külföldi „hang” is ebben erősít meg, viszont a google térképet nézve, könnyen fellélegezhetek: még mindig Magyarország szívében tartózkodom .

A Sziklakórházat a Mátyás templom irányából közelítettük meg, kis lépcsőn „leosonva” egyből a bejáratnál találtuk magunkat, majd a belépő megvásárlása után, már azt vettük észre, hogy a kezdődő dokumentumfilm vetítésén ülünk. A Sziklakórház rövid bemutatója után, idegenvezetőnktől megtudtuk , hogy ez a nap rendkívüli hiszen „élő emberekkel” játszanak el valódi háborús eseteket is. Már ilyenkor nagy izgalom fogott, pedig még be se léptünk a termekbe. Nagy élmény volt látni egy régi mentőautót, valahogy mindig is csodáltam a mentősöket,  majd utána következett a múzeum igazi felfedezése. Kicsit olyan érzésem volt, mintha nem a jelenbe lennék,  sok-sok régi eszköz, illetve berendezés végigjártuk a kórtermeket, láttam régi röntgen készüléket, sőt még a gépházba is sikerült eljutni. Érdekes volt látni, hogy közel 70 év alatt mennyit fejlődött a technika, és a mai kor embere, már valószínűleg nem lenne képes a technikai vívmányok nélkül leélni az életét. Az élő jelenetek valósághűek voltak, viszont véleményem szerint a mai kor híradós mindennapi borzalmaihoz képest nem tűntek ijesztőnek, de egyértelműen egy élmény volt, köszönet érte az Önkénteseknek.

A Sziklakórház látogatása után a Halászbástya irányába mentünk, Budapest panorámáját megfigyelve, néhány családi fotót készítve elégedetten sétáltunk  haza. Nagyon hasznosnak éreztem ezt a napot, azt javaslom vendégeimnek, olvasóimnak, hogyha kicsit beszürkültnek érzik a hétköznapokat érdemes kikapcsolódni kicsikét a természetben, illetve akár a városban is, hiszen a legszebb értékek a szemünk előtt vannak, csak ideje lenne észrevennünk őket, és boldogabban,stressz és betegségmentesebben tudnánk élni, akár mindennap.

És , hogy egy kis masszázs is legyen a dologban, Norbi Masszőr masszázsát 1940-es öltözetben is kérheti… :)) na jó viccet félretéve a februári jó időről jut eszembe, hogy hamarosan újra kérhető a masszázsom kinti területekre is, szóval aki a természet lágy ölén vágyna a masszázs csodás élményére(akár Normafán, akár a kertben), a jó idő beköszöntével várom szeretettel érdeklődését a 06/30 594 9225-ös telefonszámomon.sziklakórház-norbimasszőr

IDŐPONTOT KÉREK MOST!