http://norbimasszor.hu

A masszázs az érintés megtapasztalásának csodás művészete, mely egy fárasztó időszak után igazi megnyugvást tud adni a testnek és léleknek egyaránt. Egy masszőr és vendége közti kapcsolat igen különleges ,  nemcsak bizalmi szempont , de talán egy sajgó testrészen segíteni a legnagyobb kihívás(és egyben siker is) , ami egy masszőrrel és páciensével történhet.

De mindennek alapja az érintés.   Mondhatnám azt , hogy hozzáérni valakihez rengeteg féle módon lehet, gondolkozzunk csak el rajta , hogy gyerekkorunkban csipkedjük ovis társainkat, simogatunk tárgyakat, megfogunk mindent ami a kezünk ügyébe kerül mindezzel tapasztalunk és érezzük a dolgok belső lüktetését.Egy masszőr érzékei sokkal kifinomultabbak az átlagos tapintás érzékelésénél , hiszen az évek során kezeivel nemcsak simogatni, vagy erősen dörzsölni tud, hanem saját tapasztalatai alapján megérzi azt amire épp a testünk vágyik. Viszont fontos azt megjegyezni , hogy a masszázs a folyamatos kommunikációval egészül ki igazán. Ne féljünk megmondani masszőrünknek, ha épp az adott fogás túl erős, vagy túl gyenge számunkra. (Nem minden pillanatban az erős masszázs a legmegfelelőbb testünk számára.)

Amikor masszíroztatunk, főleg első alkalomnál megfigyelhető, hogy bizalmatlanok vagyunk, ez teljesen természetes ,mert kell egy kis idő még masszőrünk és kezei felé teljesen megtudunk nyílni, ha szégyenlősek vagyunk kérjük meg masszőrünket, hogy folyamatosan takarja testünk azon részeit amelyeken nem dolgozik. Érdemes még masszőrünk első érintésére odafigyelni, ha kellemes belülről jövő „melegséget” érzünk, abban az esetben nyugodtan bízzuk magunkat rá, amennyiben nem érezzük ezt a harmóniát, esetleg siet, kapkod, akkor viszont az a masszőr legyen felejtős számunkra. Ne feledjük el, egy igazán szakképzett, gyakorlott masszőrnek nem lesz érdeke rosszul masszírozni… norbi-masszőr-kézNapestig beszélhetünk, írhatunk a masszázsról,  a legtöbbet  úgyis úgy fogja megtudni, hogyha saját maga megtapasztalja. Hívjon bizalommal 06/30 594 9225

IDŐPONTOT KÉREK MOST!